Súlyos baleset történt Ócsa és Gyál között - halálos áldozatok - frissítve

Budapest, 2013. augusztus 30., péntek (MTI) - Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint hárman meghaltak és mintegy húszan megsérültek abban a péntek reggeli balesetben, amelyben több jármű ütközött az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között.

 

Egy kamion az árokba borult, és szintén árokba borult egy mikrobusz, amelyből jelenleg is mentik az utasokat. A helyszínen több megrongálódott személyautó és mikrobusz látható.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között, és az eddigi adatok szerint a balesetben tehergépjármű és több személygépkocsi is érintett, többen megsérültek.
A rendőrség az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárta, a forgalmat az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és az 5-ös út felé terelik.
A helyszínre az MTI tudósítójának beszámolója szerint több mint tizenöt mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett.

Forrás: MTI

Három román állampolgár halt meg az M5-ösön történt balesetben

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2013. augusztus 30., péntek (MTI) - Három román állampolgár halt meg és 18 megsérült a magyarországi M5-ös autópályán péntek hajnalban történt balesetben - közölte a román külügyminisztérium.

Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indul orvoscsoporttal kora délután Budapestre, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat.
A kórház-repülővel Budapestre utazó öttagú orvoscsoportot a román rohammentő-szolgálat alapítója, Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes vezeti. Közlése szerint a repülőgépen valóságos intenzív osztály működik, amely akár valamennyi sérült hazaszállítását lehetővé teszi, ha azok szállítható állapotban vannak.
A balesetben érintett, román állampolgárokat szállító kisbusz tulajdonosa a sofőrtől telefonon szerzett információkra hivatkozva a román hírtelevízióknak azt mondta: az autópályán kialakult torlódás miatt a kisbusz megállt, majd néhány másodperc múlva egy hátulról nagy sebességgel érkező bolgár kamion rohant bele a kocsisorba.
A Milánóba tartó román kisbuszban 19 utas és két sofőr volt. A balesetben két férfi és egy nő vesztette életét - tette hozzá.
Péntek hajnalban egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 26-os kilométernél. A tömegbalesetben három ember meghalt, harmincan megsebesültek, többen életveszélyesen.

Forrás: MTI

Rendőrség: újra járható az M5-ös autópálya Pest megyei szakasza

Budapest, 2013. augusztus 30., péntek (MTI) - Megindult a forgalom az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán az ócsai és a gyáli lehajtók között, ahol eddig a rendőrök helyszíneltek a péntek reggeli tömegbaleset miatt - közölte honlapján a rendőrség pénteken délután.

A közlemény szerint a helyszínelést és a műszaki mentést teljes útzár mellett, szakértő bevonásával folyatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya.
Péntek hajnalban egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 26-os kilométernél. A tömegbalesetben három ember meghalt, harmincan megsebesültek, többen életveszélyesen.

Forrás: MTI

 

Megosztás

Programok

Bejelentkezés